[ Home ]    [ Moldavian Csángó Project ]    [ Photography]    [ Bagpipes ]    [ Music ]    [ Market Place ]    [ Favorite Links ]    [ Contact ]

Tobak Ferenc

„Fújják és táncolnak utána”

Siposok – csimpolyosok Moldvában*

A csángó magyarokról röviden

Keresem, keresem…

A sip

A sip készítéséről

A csimpoly

Sipok és csimpolyok

A hagyomány továbbadása

Befejezésül

*Első megjelenés.

A csángó magyarokról röviden

    „A magyarok első, oklevelekkel igazolható nyomai ebben a térségben a XIII. század elejéről valók.”[1]

    Kisebb-nagyobb hullámokban évszázadokon keresztül politikai vagy gazdasági okok miatt kivándoroltak erdélyi magyarok – székelyek Moldvába.

    „Ma 250,000 lélekre becsülik az ottani katolikus magyarság számát akik mintegy 90 településen élnek. Közülük kb. 150,000 beszél anyanyelvén, annak ellenére, hogy a magyar iskolákat 1955-ben bezárták, és az egyházakban sincs magyar nyelvű istentisztelet.”[2]

    A moldvai Forrófalváról az 1648-ban keltezett Bandinus-krónika így ír: „Die 26 igitur Novembris ad pagum venimus, qui ungarice Forrófalva, valahice Forovan nominatur, meri ungari inhabitant…” November 26-án egy faluba érkeztem – magyarul Forrófalva, románul Forovan [Faraoani (Bákó–Bacâu)]. Lakói mind magyarok... „Nyugatra a falu közelében villák vannak, jó borban, gabonában, barmokban, vadállatokban és madarakban bővelkedik.” Bandinus közli a családneveket amelyek a leggyakoribbak: Benke, Diák, Kántor, Balaska, Máré, Doma, Demse, Kósa, Sipos, Székely, Hajdó, Mathias, Pakorar, Pataki, Sebestyén, Simon, Varga stb.

    Dicséri még Moldva gazdagságát, megemlítve, hogy a kotnári, a forrófalvi, a trebisi borok, a tokaji borokkal versenyeznek.[3]

Keresem, keresem…

Először a hetvenes évek végén olvastam a külső-rekecsini [Rekecsin–Râcâciuni (Bákó–Bacâu)] és a klézsei [Klézse–Cleja (Bákó–Bacâu)] dudásokról.

    1980 nyarán fel is kerekedtem Moldvába gyűjtési szándékkal, de utam a rekecsini rendőrségen végződött, kiutasítással.

    1998-ban újra volt lehetőségem moldvai látogatásra. Barátaimtól (Bob Cohen, Juhász Zoltán) hallottam még más dudán játszó zenészekről. Ezen és kettő későbbi utamon Moldva magyar falvainak többségét bejártam dudások után kutatva, és meglepetésemre öt személyt találtam Bákó és Ploszkucén között a Szeret folyó völgyében, akik valamilyen szinten még képesek a dudát megszólaltatni. (Ha az első utam sikeres, még több dudással találkozhattam volna.) Egyiküknek sem volt használható hangszere. Dima Mihály[4] emlékezetből lerajzolta méretarányosan édesapja elveszett hangszerét és megkaptam Porondi Duma János[5] öreg instrumentumát Polocku Antaltól.[6] Mivel néhányuk hajlandóságot mutatott-e hangszerek újra kézbe vételére ezen a télen elkészítettem az új „dudákat” Polocku Antalnak és Dima Milálynak, valamint Mesterke Gergelynek[7] újra készítettem egy másolatot öreg hangszeréről, amit már „legyártottam” az 1990-es évek elején, de az már nem volt nála.

    1999 nyarán elindultam az új dudákkal Moldvába és meglepődve hallgattam az idős zenészeket, akiknek az 1950-es évek óta sem alkalma se hangszere nem volt a muzsikálásra. Lelkesen vették kezükbe az új hangszereket.

1. ábra. A moldvai utazásra váró négy új „duda”. 

    Tobak Ferenc felvétele (1999)

top

A sip

Valószínű a duda régies magyar nevét találjuk itt. A moldvai csángók nem ismerik a duda kifejezést. A hangszer neve sip [rövid „i”]. A következőkben, ha sip szóalak fordul elő, az a moldvai magyar duda neve, ha síp [hosszú „í”], akkor a magyarországi szóhasználatban szokásos, a duda alkatrészeinek elnevezésére használatos kifejezés.

    „A síp szó hangutánzó eredetű.” (TESz III. 544). „A jelentésbeli azonosság mellett nem elhanyagolható a síp és a latin tibia közötti hangtani rokonság.” (Szabédi 1974. 167.)[8]

    A sip felépítésében és hangsorában a kísérő hangok („kontra”, „basszus”) hangközeinek arányában teljesen megegyezik a magyar dudákéval, kivitelében egyszerűbb régiesebb, a bőrbe kötött fagyűrűbe – tőkébe – illeszkedik a bolhalyuk nélküli kettős sípszár, ami egy ellaposodó felfelé forduló fatölcsérben végződik, és ezen a „pipán” egy fa „csapocska” könnyíti a hangolást, ami valószínű helyi fejlesztés. A kísérő síp – bordó vagy basszus – két darabból készül nagyon hosszú csapolással, ami hosszra megfelel a magyarországi dudák három vagy négy darabos basszusának. Tömlőnek kizárólag kecskebőrt használnak.

    A sip régiességét mutatja, hogy a befúvó cső nem tartalmaz szelepet, a játékos a nyelvével dugja be a csövet a levegő visszaáramlásának megakadályozására.

    1999-ben Zsitár Mártonnál[9] figyeltem fel arra hogy a nyelvét beledugja a befúvó csőbe, majd kérdésemre válaszolva kiderült hogy sipjukban nem volt szelep.

Mesterke Gergely édesapja (Mesterke Ferenc[10]) és nagyapja (id. Mesterke Gergely[11]) sipjában sem volt még az, ifjú Gergely tett bele először.

    Porondi Duma János lányai[12]  is úgy emlékeznek hogy régebben az édesapjuk sipjában sem volt szelep, bár próbálkozott annak használatával, de igazán soha nem szokta meg.

    Úgy gondolom a sip az erdélyi magyarok zenei gyakorlatából régen kikopott duda tovább élése a Kárpátok keleti oldalára – Moldovába kitelepült székelyek, csángó magyarok elzárt, hagyományt megőrző közösségeiben.

2. ábra. Porondi Duma János sipja. A tömlőbe kötve (balra fent); a sípszár tőkéje a 

    bevúvó cső tőkéjével (balra oldalt) a basszus cső tőkéje, és a basszus cső felső 

    tagja (a töblő jobb oldalán) középen a kettős síszár a fapipával jobbra a basszus 

    cső alsó tagja. Tobak Ferenc felvétele, 1998.

    Porondi Duma János sipjának anyagai: szilvafa: sípszár; somfa: basszus alsó és felső tagja (a somfa a legkeményebb fa ezen a tájon kiválóan alkalmas erre a célra); bodzafa: befúvó cső; juharfa: sípszár pipája; bükkfa: a bőrbe kötött alkatrészek: a sípszár tőkéje (a bőrbe illeszkedő fagyűrű); a basszus és a befúvó szár tőkéje a befúvó cső. A tömlő kecskebőr. A hangszer sípjai tavi nádból készültek. A basszus alsó tagját vaslemez gyűrű védi berepedés ellen.

A hangszer alaphangja „H” körül van. 

    Porondi a sípszárat és a basszus csövet Klézsén vette használtan, a tömlőbe illeszkedő alkatrészeket maga készítette.

    Zsitárék sípszára szilvafából, a sip egyéb alkatrészei bodzafából készültek.

top

A sip készítéséről

Mesterke és Porondi hangszerének sípszára ugyanattól a készítőtől származik, nagyon régiek és nagy becsben tartották azokat, de hitelt érdemlően nem emlékeznek a mesterre aki a sípszárat vagy a teljes hangszert eltudta volna készíteni.

    Sok hiedelem és babona is fűződik a sip elkészítéséhez ami távol tartott sokukat a próbálkozástól, Legedi Antal[13] így hallotta: „Éjjel nem bírt aludni [a sip gazdája] mert ördög van a házba, kinek van sipja a házában… Féltek hogy csinyájjanak sipot. Kinek van sipja az ördög feje (??) – elkapja az ördög.”

    Mint már említettem, Porondi elkészítette a hiányzó alkatrészeket a Klézsén vett siphoz, és Mesterke Gergely ismeri a díszítő ólomöntés fortélyát: „Megvan engesztve [az ólom] békötve hertyébe,[14] megkötik itten kereken [az beöntendő sipalkatrészt] ’s itt bédugva egy hegyes fával [a furatba, hogy az ólom ne folyjon ki], ’s aztán öntik belé [az ólmot a papír csőbe]. Egyikük sem próbálkozott a teljes hangszer elkészítésével.

     A kecskebőr kikészítése és bekötése sipnak: „Tátám [édesapja] mikor elvágta a kecske ollót [fiatal kecskebak] megmosta a burdut,[15] [tömlő] megsózta, megaszalta [szárította], nem dobilta [nem készítette ki szűcs módra], csak a rágtatóval [kender „rágtató”/kender törő] megtörte... Meglikazta [kilyukasztgatta] és fölfüzte egy fára, aztán megkötte jól [megkötötte a tömlő végét] ’s kihúzta a nyakán.” (Zsitár Márton)

    „Megnyúzta, tett rá buzadercét [korpa] bécsavarta, megpuhítta a bőrt. A szőrét kicsit megkurtitta [levágta, megkurtította]. (Porondi Magdaléna)

     Nádgyűjtés és a sipok elkészítése: „A nádat haza hozta, feltette a szúoba [a kemence tetejére] megaszalta [szárította], csinált több sipkát.” (Porondi Magdaléna)

    „Sipkának az a nád jó ami csipke tövibe [bokrok tövében] tó mellett [terem] rövid, kemény nád [nem a tóból] megszáradva vágták le [ősszel], megtakarították [megtisztították].” (Zsitár Márton)

    „Sipka  fodornádból, a borvíz mellett, mert az kemény.” (Mesterke Gergely)

    A sip gyakorlatban igaz, hogy csak néhány faluban maradt fenn napjainkig, de távoli falvakban is az idősebbek tudják a szó jelentését, ami a hangszer régebbi nagyobb elterjedtségére utal.

    „Magyarul sipnak mondták.” (Kerekes Ilona)[16]

    Gerguc Mihály[17] (Szabófalva): Az édesapja mondta neki volt csimpoly a faluban. Magyarul sipnak mondták. Az apja 1956-ban halt meg, 96 évesen.

    A ma élő siposok és közvetlen elődeik [apjuk, nagyapjuk] iparos–gazdálkodó zenészek.[18] Moldvában a sip használata megmaradt közösségen belül, nem szorult perifériára nem vált pásztorhangszerré (a klézsei Kotyorka Antal az egyedüli pásztor, aki használta a sipot). E hangszer gazdag hagyományának nyomait találjuk a még ma is élő zenészek, falusiak emlékezetében.

    Egy nemzedékkel korában (1950-es évekig) a sippal lakodalmat játszottak és minden fontosabb eseményen előkerült a karácsonyi köszöntés, urálás (újév köszöntő), és a táncok bőséges rendje: övesek, szürbák, kettős, polka, kecsketánc, medvés, stb.

    Karácsonyi köszöntés: „Az ablak alatt énekeltek a legények karácsonyi énekeket, Ó szép Jézus,… Keljetek pásztorok,... Bementek a házba, táncoltak.” (Zsitár Márton)

    „A karácsonyi énekeket magyarosan fútták, akkor az egész [mindenki a faluban] tudott magyarul. Fogtak táncolni mindjárt, sokakat tanácsoltak [beszélgettek] sokat ültek [maradtak] egy háznál, nem mentek így serényen [nem siettek], öregesen mentek, öregesen. Így volt akkor, immár most elhagyták… Immár többet nem mondják.” (Polocku Antal)

3. ábra. Polocku Antal a Porondi Duma Jánostól 

    örökölt sippal (Tobak Ferenc felvétele, 1998).

    Urálás: Külső-Rekecsinben Mesterke Gergely a recitált szöveg alatt is fújta a sipot: „Mentünk ez a muzsika [sip] volt, volt dob, bika[19] mentek urálni hüppögtettek, rikoltoztak ott az embereknek az ablakjánál.”

    Nagypatakon Porondi Duma János mivel ő maga mondta magyarul az urálást csak az ezt követő táncokat fújta a sipon (a táncok rendje kötetlen volt).

    „Járt urálni,’ s járt sipval, mentek az emberekhez, gyültek csokorba.” (Zsitár János)[20]

    Lakodalom: „Járt nuntába[21]  állott fől regvelig [reggelig] fútta.” (Porondi Magdaléna)

    „Édesapám járt nuntákba járt guzsaljasba… Akkor én kölök voltam ’s ő kérte a bort hogy tegyen a sipba, hogy dagadjon meg. Belétette a bort… neki is kellett. Táncoltak szépen, hajjajjaj! Fúttak [énekeltek] magyar énekeket és inkább ihogtattak [csújogattak, kurjantgattak].” (Zsitár János)

    Guzsajasokban[22] és kisebb tánc alkalmakon is megszólalt a sip: „Mentek vígasságba, mentek ott elé az emberek táncoltak, vígadtak, ettek, ittak, szerették a [sipot] mert illen nem volt.” (Mesterke Gergely)

    Mesterke Gergely ismer nehány, a sip-siposok köré fonódó hiedelmet. Tudja az ördöngõs sip történetét ami a gazdája parancsára az ágy alatt is fújja a talp alá valót. Hallotta hogy kell megszabadulni a „megcsinált” siptól és hallott a siposról akit elvittek a boszorkányok mulatságukba muzsikálni. 

4. ábra. Zsitár Márton: „A sipot a menyekezőben[23] 

    kendővel díszítették.” Tobak Ferenc felvétele (1999)

    Az „ördöngõs” sip története: „Ő is megittasodott egy kicsit [a sipos], csak elvevé a szájától terit [befúvót (teava román = cső)] bélükte az ágy alá [a sipot] hogy ne tipodják [tapossák] össze. »Táncolni!« – azt mondja. Mondjad mert én már jártam veled sokat [hozzáfűzi „vitték ott azok-é szépasszonyok” (boszorkányok)], sokat, sokat jártam veled. Te mondjad (fújjad a táncot). Az sipolva ott mondta [fújta] ott hogy amit mondott ű [parancsolt], ’s ő táncolt eléje a bacsó [juhász]. Addig táncolt [amíg jól esett], ’s aztán belefáradt, megállott ő is [a pásztor is] megállt [a síp].” (Mesterke Gergely)

    A helyszínen levő Fehér Márton dombruvényi hegedűs megkérdezte: „a sip szólott magától oda bé?” Mesterke Gergely válasza: „Oda bé az ágy alatt, meg volt csinálva [el volt varázsolva].”

    Hogy kell megszabadulni a „megcsinált” siptól: „Elmegy a plébánushoz és hoz valami szenteltvizet ’s evvel karistozja be [bekeni], busujokval (busuioc=magyarul bazsalikom). Ez egy virág ’s kell mondani: Mennyetek el tőlem, mert nem kelletek immár többet nekem! Mert eleget jól tartottalak kendteket. Menjetek el.”(Mesterke Gergely).

    Sipos a „vigasságban”: Ezt a történetet öt különböző alkalommal mesélte Mesterke Gergely hangszalagra, az alábbi történet kivonat ezekből, amit Mesterke jóváhagyott. „Ő aludt ott ’s elvitték …jó ott volt a vigasságba, fogtak fonni, bé fogta énekelni, ott a guzsaljasba ott voltak a „leányok” [fehér asszony, szép asszony=boszorkány, Mesterke Gergely nem nevezi néven őket]. Táncoltak, vigadtak éjre, hat napra. Minden mi kell, mi kell neki azt annyi pénzt azt adtak, vót hogy »Háj má én nem búsulok.« Ki volt dagadva itt, eltették a pénzt nekije oda bé a kebelébe hogy még sipoljon. Vót minden félébe ott a szobába szép székbe. Mit szólt az Isten felé, valamit szólott ’s akkor csak kipillantak a szemei [felébredt]. Mikor kipillantak akkor majd béesett a Szeretbe [a Szeret folyóba] ide a vizbe. Vót egy fűzbe, egy fűz oduba béülve egy jó székbe [nevet]. Mikor megöbredt. Kivolt dagadva itt, mikor haza ment akkor fűzfa levél volt az egész. Meggyúrva a kebele fűzfa levélvel. Az nem pénz volt, az fűzlevél volt, adták nekije. Megszentelte [a sipot] ’s aztán elszabadult tőlik [a boszorkányoktól]. Többett nem mentek hozzá felé, megharagudtak ő reá! Üsmert sokat [boszorkányt] mondták az öregek.

    Én sokat hallottam az örektű [öregtől] hát kilencvenöt esztendős vót és én csak kilenc esztendős vótam mikor meghalt a Mesterke Gergely az apókám [nagyapa]. Ö mondta ő, mert ő sipos vót, ő sipos volt.”

      Hagyományosan a sip egyedül játszott (kivétel az urálás Külső-Rekecsinben). „Nem volt sem hedegű [hegedű] nem volt semmi [más].” (Mesterke Gergely)

    Mesterke Gergely és Porondi Duma János sipos felvételeit[24] összehasonlítva egy egységes fejlett játékstilus kimutatható.

top

A csimpoly

A moldvai csángó magyarok sok faluban régen átvették, és a mai napig őrzik a román dudát a csimpolyt. A csimpoly átvételét könnyítette, hogy ugyanolyan ujjrenddel játszható, mint a furulya (hat játszólyuk), bár tapasztalt játékosnál, mint Dima Mihály megkülönböztethető technikai, stílusbeli különbözőség a furulya és csimpoly játék között.

    A Dima Mihályjal közösen rekonstruált, oktáv nélküli hat játszólyukú sípszár alaphangja „G” körül van, hangsora mixolid, a basszus egy oktávval mélyebb a sípszár elsõ hangjánál  („A”). alaphangjánál.  Ugyanezt a hangszert Minuc Péter úgy hangolta hogy a basszus („G”) egy oktávval mélyebb a sípszár alaphangjánál („G”).  További kutatás igényyel annak kiderítése hogy csimpolyosok éltek-e a basszus könnyû áthangolásának lehetõségével, zenei gyakorlatukban.

    A csimpolyon – ugyanúgy mint a sippal – az élet minden jeles ünnepén muzsikáltak.

    Urálás: „Fúttam a csimpolyt mellik hejgetett az volt a hejgető,…voltak hárman-négyen az ablaknál ’s uráltak, én a csimpolyval fúttam.” (Dima Mihály)

    „Budú Antal volt a csimpolyos, futták az urálást is (csimpolyon), hegedültek (?), ’s buhaj[25] ’s dob [kis dob] volt, ’s kecske, medve is [alakoskodók], kolomp. Minden új esztendőben mentek urálni.” (Hogyárik Irma)[26]

    Lakodalom: „Szombaton déltől másnap regvelig. Száz frank [lei] volt a fizetség (személyenként].” (Minuc Péter) Ketten mentek a sógorával[27] felváltva játszottak a hangszereken a csimpoly a dobbal, vagy a szültü (furulya] a dobbal, mind ketten játszottak ezen a három hangszeren (A dobot a sógorával hozták „divatba”, régebben nem volt hagyományban.) Miután a sógora meghalt a feleségével járt muzsikálni.

5. ábra. Minuc Péter* csimpolyos , felesége** dobon játszik. Tobak Ferenc felvétele, 2000.

Dima Mihály édesapja, György, még muzsikált teljes lakodalmat de ő [Mihály] már csak a lakoldalmi szünetekben játszott. Guzsalyas és egyéb tánc alkalmak: „Hát münk vittük-e csimpolyt, mások meg, ezek az asszonyok meg csántak flárikákat [ruhákat fontak-szőttek].” (Dima Mihály)

    Hogyárik Irmáéknak kocsmájuk volt, ahol Budú Antal[28] sok időt töltött csimpolyozással: „Lányokval-legényekvel párosan táncoltak. Volt csárdás, kecsketánc, cigányos is, magyaros is volt. ’S még közöcsászka[29]  is volt, több módú tánc.”

    Budú Antal felesége megsokallta a sok mulatozást és kiszúrkálta tűvel a csimpoly bőrét. Budú Antal fia, Budú János[30] így meséli el: „Mamám megszúrta tűvel a csimpoly hogy ne tudjon csimpolyozni – duhajkodni. ’S tátám megharagudott, ’s összevissza tépte [a csimpoly bőrét] összegyűjtötte rakásba [összefogta] ’s csinált gödröt ’s bétemette földbe [elásta]. Ez az utolsó diószéni csimpoly története. Budú János [hét éves lehetett, amikor utoljára látta] úgy emlékszik a sípszáron öt lyuk volt és a fúvóját az édesapja a nyelvével dugta be [nem volt a befúvón szelep] és a bőr vége kívül volt bekötve.

6. ábra. Dima Mihály megdagasztotta az 

    új csimpolyt. Tobak Ferenc felvétele, 1999.

    A Szeret völgyében Bákótól Ploszkucénig két ortodox-vallású csimpolyosra emlékeznek. Egyikük Rotaru Dimitru, aki ott lakott és aki 1964-ben meghalt Ketrest–Chetriş (Bákó–Bacâu) faluban. A másik Marşin Toader cigány csobán csimpolyos, aki hangszerét gyöngyökkel díszítette fel. Ő Homocea községben (Vráncsa m.) élt s cca. 30 éve halott. 

top

Sipok és csimpolyok

Megfigyelésem szerint a kettős sípszáras hangszert sipnak, az egy sípszárast (egy sípos sípszár) pedig csimpolynak [cimpoi = románul duda] nevezik.

    A hangszerek alkatrészeinek nevei:

    A hangoknak külön elnevezése nincs, a hangmagasságot vastag- vagy vékony hang szavakkal érzékeltetik.

    Mint a fenti táblázatból kiderül a csimpolyos csángók is többségében megtartották a hangszer alkatrészeinek magyar elnevezéseit.

    A sípszár neve, a sipon és a csimpolyon is [Dima Mihály] – sűtyü, sűltyü, szűltyü, stb. – megegyezik furulya nevével Moldvában. „Viski Károly tanulmányában (1934) a szültüt a süvöltő melléknévi igenévből származtatja.”[34]

    A sípszár nevében [szültü] úgy gondolom nem a furulya [szültü] nevének egyszerű „átpalántálásáról”, hanem egy régi hangutánzó szavunk párhuzamos tovább éléséről van szó.

    A basszus magyar neve hangja vagy hángja: : „A kobozból tudtam [játszani] – tartottam a hangját [kísértem a hegedűst].” (Zsitár Márton)

    Dima Mihálytól kérdeztem, játszott-e valaha dobbal együtt a csimpolyon, azt válaszolta: Nem kell dob a csimpoly mellé mert ott van a „hangja”.

    Kérdésemre hogy az uráláskor volt-e bika a csimpoly mellett válasz ugyanaz volt: „Nem kell a bika mert a csimpolynak ott a „hangja.”

 7. abra

7. ábra. A sip "szültüje"/sípszára. Tobak Ferenc és ifj. Tobak Ferenc rajza

    Ezekből a példákból kiderül a „hangja” szó értelme. Ez nem csak mint a basszus, hanem mint kíséret vagy kísérő [teljessé tevő] értelemben is szerepel ezen zenészek tudatában.

    Dima értelmezésében a csimpoly egy teljes zenekar, más hangszerekkel pótlásra nem szorul. 

top

A hagyomány továbbadása

A csimpolyozás megtanulásáról Dima Mihály: „Én szerettem hogy fújjam mikor hagyta [az édesapja] elvettem én. Voltam vagy tizennyolc [éves]. Fúttam én jártam véle.” Minden dallamot amit játszik a csimpolyon az apjától tanult.

    Zsitár Márton véleménye: „Nem kell tanítani az illenre az embert.” Nem szabad erőltetni, magától megtanulja, akit érdekel, de természetesen figyelt az apja játékát és az ő dallamait tanulta meg.

    „Tanított igen, de nem sokat tanított, mert mikor elment hazunnét [otthonról], akkor vettem el hogy cerkáljam [gyakoroljak] hogy fújjam, ’s megtanultam ekkorára [ennyi időre].” (Mesterke Gergely) Mesterke az általa ismert dallamokat a nagyapjától is hallotta.

8. ábra. Mesterke Gergely a sippal és dombruvényi táncosok. Tobak Ferenc felvétele, 2000.

„Jártam ide a szomszédhoz bácsi Jánoshoz, fútta, tanított még ha élt lenne lehet megtanultam lenne jól minden egyebet, mert tanítni fogott volt.” (Polocku Antal)

    Érdekes módon úgy alakult hogy Bákótól délre a Szeret folyó völgyében a folyó nyugati partján a mai napig a sipot tartották hagyományban a csángó magyarok, míg a folyótól keletre a román csimpolyt használták mulatságaikban.

Befejezésül

Ma is élő síposok (2000):

    Mesterke Gergely, Dumbrovény, Külső-Rekecsinből

    Polock Antal, Nagypatak–Valea Mare (Bákó–Bacâu).

    Zsitár Márton, Nagypatak–Valea Mare (Bákó–Bacâu).

Elhunytak:

    Id. Zsitár Márton, Nagypatak–Valea Mare (Bákó–Bacâu).

    Molnár János, Bodócska, Nagypatak–Valea Mare (Bákó–Bacâu).

    Ifj. Porondi János, 1926–1949, Nagypatak–Valea Mare (Bákó–Bacâu).

    Porondi Duma János, 1892–1985, Nagypatak–Valea Mare (Bákó–Bacâu).

    Kotyorka Antal, Klézse–Cleja (Bákó–Bacâu).

    ’György’, Bukila–Buchila (Bákó–Bacâu).

    Bezsán János, Klézse–Cleja (Bákó–Bacâu).

    Id. Mesterke Gergely, Külső-Rekecsin–Fundu Râcâciuni (Bákó–Bacâu).

    Mesterke Ferenc, Külső-Rekecsin–Fundu Râcâciuni (Bákó–Bacâu).

Ma is élő csimpolyos csángó magyarok (2000):

    Dima Mihály, Ploszkucén–Ploscuteni (Vráncsa–Vrancea).

    Minuc Péter, Ploszkucén–Ploscuteni (Vráncsa–Vrancea).

Elhunytak:

    Ádám János, Magyarfalu–Ungureni (Bákó–Bacâu); 2½ éve halt meg, Édesapja:

    Ádám György, Magyarfalu–Ungureni (Bákó–Bacâu); 96 évesen halt meg, 25 éve.

    Budu György, Diószén–Gioseni (Bákó–Bacâu).

    Budu István, Diószén–Gioseni (Bákó–Bacâu).

    Dima György, Ploszkucén–Ploscuteni (Vráncsa–Vrancea).

    Minuc György, Ploszkucén–Ploscuteni (Vráncsa–Vrancea).

    Budo Iancu Mihály, Horgyest–Horgesti

    Dobos Vasili, Horgyest–Horgesti

    Bácsu Péter, cca. 1925–1980. Ploszkucén–Ploscuteni (Vráncsa–Vrancea).

    További feltárást igényelnek a korábbi gyûjtések (Kallós Zoltántól tudom Domokos P. Péter járt a nagypataki siposnál.   Jagamas János és Kallós készített zenei felvételeket Dima Györgyyel halála elõtt az 50-es években).  A késõbbi gyûjtések mint Zakariás Attila^*, Dr. Stuber György, és Berán István-Petrovics Tamás, anyagának összehasonlítása is idõszerûvé válik. 

    Egy megszûnõ hangszeres kultúrának vagyunk szemlélői. Az írásomban szereplő öt zenésszel készített felvételeket hamarosan közre adom, és azt remélem, hogy ez az írás is serkenthet fiatalokat a moldvai magyarok duda hagyományának ápolására.

    Köszönettel tartozom feleségemnek, Mary Wallace Tobaknak, aki támogatja és megérti ez irányú érdeklődésemet, minden csángó magyarnak, falusiaknak, zenészeknek, akik segítettek gyűjtő utamon és dologidőben is rendelkezésemre álltak. Köszönet még Balán Kotyor Györgynek tolmácsolásért a román falvakban.

* Pávai 1993.25.

top